Francia-német nap az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégiumban

Intézményünkben minden év februárjában megrendezésre kerül a francia-német nap. A francia nyelvet tanuló diákok egy szép francia hagyományt, ünnepet elevenítenek fel Szűcs Kinga tanárnő vezetésével. Ez a LA CHANDELEUR, azaz a Gyertyaszentelő ünnepe, amelyhez Franciaországban szorosan kötődik a palacsintasütés-evés kellemes szokása. Ekkor a családok palacsintát sütnek, abban reménykedve, hogy egész évben szerencsések és gazdagok lesznek.

A rendezvényhez kapcsolódtak a német nyelvet tanuló diákok Deák-Nagy Ilona vezetésével. Míg a tanulók egy része palacsintát sütött, a másik része izgalmas társasjátékot játszottak. Kipróbálhattak olyan játékokat, amelyeket még nem ismertek. A "party" közben csak német és francia zenét hallgattak. A palacsintát többféle ízesítésben fogyaszthatták, amit érdekes módon a fiúk készítettek, persze a mosogatás, pakolás a lányokra maradt.

A program végén eltervezték, hogy a következő tanévben "römipartyt" is szerveznek.