Eredményeink

#SULIM ALKOTÓPÁLYÁZAT - arany minősítés

Iskolánk az Oktatás hivatal EFOP-3.1.5-2016-00001 kódszámú "A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása" nevű projektje által meghirdetett #SULIM ALKOTÓPÁLYÁZATON arany minősítést ért el.

Szavalóverseny Orosházán

Február 16-án rendezték meg Orosházán a Justh Zsigmond szavalóversenyt. Iskolánkat Tokai Eszter 11/C osztályos tanuló képviselte. A versenyen több megyei középiskola vett részt. Eszter több tantárgyból is kiemelkedik szorgalmával és különböző rendezvényeken, versenyeken is eredményesen szerepelt a tanév folyamán. Bár dobogós helyezést most  nem  el, szavalata kiemelkedő volt. Eszter felkészítő tanára Deák-Nagy Ilona tanárnő volt.

Gratulálunk neki és további sok sikert kívánunk tanulmányaiban.

 

„Wallenberg nyomán” országos történelmi vetélkedő

Az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium csapata a „Wallenberg nyomán” országos történelmi vetélkedő döntőjébe jutott.

A versenyre több mint száz csapat nevezett országosan és a határon túlról is.

Szép eredmények, szép kiejtésből – német nyelven

Gimnáziumunk németes tanulói babérokat hoztak haza

A szeghalmi Péter András Gimnázium 2017. december 14-én negyedik alkalommal rendezte meg angol és német nyelvből szép kiejtési versenyét.

A versenyzőktől kérték, hogy készüljenek fel egy előzetesen kiválasztott, a telet vagy annak ünnepeit, hagyományait megidéző memoriterből, majd a szervezők által választott ismeretlen szöveget adjanak elő a neves zsűri előtt legjobb tudásuk szerint.

KLMV – matematika verseny

A 2016/2017-es tanévben 4. alkalommal megrendezett Képességfejlesztő Levelező Matematika Verseny az Ady-Bay Gimnázium számára szép eredményekkel zárult.

 Négy forduló során az ország minden területéről összesen 804 diák mérte össze tudását, képességeit.

10. évfolyamon Nemes Gabriella 5. helyezett, Varga Dévald Olivér 12. helyezett lett.
11. évfolyamon Molnár Mónika 1. helyezést ért el, Croitor Dávid pedig 13. helyezett lett.

Élet, sikerek és eredmények a középiskolában

Hortobágyi Istvánné intézményvezető-helyettes asszonnyal, középiskolánk jelenlegi, megbízott vezetőjével beszélgettünk az intézményben folyó munkáról, eredményekről, sikerekről.

Nem kis büszkeséggel számolt be arról, hogy szép számmal vannak olyan diákjaink, akik megállják helyüket a különböző szintű (kistérségi, megyei, országos) versenyeken, rendezvényeken. Jeleskednek a tanulásban, a sportban.

A közelmúlt eredményeit szedtük csokorba – a teljesség igénye nélkül:

Feliratkozás Eredményeink csatornájára