Pályázatok

Erasmus+ pályázat - Patras, Görögország

A tegnapi napon intézményünk delegációja az Erasmus+ pályázat keretén belül Görögországba, Patras városába utazott.

A mai napon Voundenibe, az Archeológiai múzeumba látogattak, ahol megtekintették az ásatásokat. Később a tengerparton pihentek és ismerkedtek a pályázatban résztvevő országok delegációinak tagjaival.

Külföldi vendégek a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégiumban

Iskolánkban ez év novemberében az „Against the final solution” c. Erasmus+ pályázat keretén belül görög és román diákok vendégeskedtek.

A 2019-ben induló pályázat lebonyolítását a COVID vírus megnehezítette, a programok megvalósítását késleltette. A partneriskolák közül a görögországi Patrasból és a romániai Iasiból érkezett hozzánk 12 diák és négy pedagógus. Az olasz partneriskola online kapcsolódott be, mivel a vírus újabb hulláma miatt nem jöhettek a saját országaik rendelkezései miatt.

A sarkadi gimnázium Erasmus+ projektjének első nemzetközi találkozója sikeresen zárult

Jászvásár (Iași) 2019. december 1-7.

Első nap: nagy izgalommal indultunk el reggel 7 órakor az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium elől. Négy diák és két kisérő tanár. Nagyon szép idő volt és az út is változatos volt – síkság, dombok hegyek. Útközben többször megálltunk, reggelizni, ebédelni, pihenni. Voltak olyan települések ahol csak románul beszéltek, de több diák meglepetésére több helyen nagyon szépen tudtak magyarul is. Este későn érkeztünk meg , elfoglaltuk  a szobánkat az Astoria hotelben.

Második nap: reggel 9 órakor találkoztunk a hotel mellett az Unirea téren, helyi idegenvezető várt bennünket. Az idegenvezető segítségével meglátogattuk a régi Jászvásár történelmi központját, nagyon sok új ismeretet szereztünk. Megismertük a város fontosabb történelmi helyeit. Programban minden országot (Magyarországot, Olaszországot, Görögországot, Németországot és a házigazda Románia) egy- egy csapat képviselte. A programok közös nyelve az angol volt.

Az első nemzetközi találkozó a sikeres Erasmus+ pályázatban

December elsején intézményük négy diákja és két tanára, Szőke Csaba projektvezető és Molnár István a hideg ellenére nagy lelkesedéssel indultak el a romániai Iasi városába az Erasmus nemzetközi pályázat első állomására. Az úton gyönyörű tájakon haladtunk keresztül, majd az esti órákban érkeztünk meg szállásunkra a Hotel Astoriába.

Másnap reggel a főtéren találkoztunk a többi ország (Németország, Görögország, Olaszország) és a vendéglátó iskola diákjaival. A városnézésen megismerkedtünk a legfontosabb történeti, kulturális emlékekkel. Ezután az iskolában fogadtak bennünket ünnepélyesen, majd minden ország bemutatta saját országát, városát, iskoláját. A bemutató prezentációja angol nyelven készült, mivel a hivatalos nyelve a projektnek ez volt. Az elkövetkező napokban még rengeteg program volt. Például diákjaink helyi néptáncot tanultak, helyi ételekkel ismerkedtek, társadalmi szerepjátékokat adtak elő, a helyi kultúrpalotába látogattak, a témához kapcsolódó fotókiállításon vettek részt, ellátogattak a helyi egyetem könyvtárába, ahol gyönyörködhettek a város panorámájában, kiválasztották a pályázat logóját, amit a diákoknak kellett korábban elkészíteni.

„Kalandra fel”

Az EFOP-3.1.5-2016-00001 „ A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása” kiemelt uniós projekten belül egy sikeresen megnyert pályázat által 2019.09.13-án iskolánk 11. C és 12. C osztálya 3 pedagógus kíséretével lehetőséget kapott ellátogatni a Szegedi Vadasparkba.

A diákok az iskola előtt gyülekeztek, majd egy jó hangulatú utazás után megérkeztek a Vadasparkba.

A Vadasparkot szabadon járhatták körbe tanulóink, ezáltal mindenki azt és addig nézhette, figyelhette meg, amire a legjobban kíváncsi volt, ami a legjobban érdekelte.

Újabb sikeres Erasmus+ pályázat

Jól indul az új tanév az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnáziumban, hiszen augusztusban jött a jó hír, hogy intézményünk sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványnál nemzetközi iskolai együttműködések kategóriában. Ennek köszönhetően diákjaink elutazhatnak Olaszországba, Németországba, Romániába és Görögországba és mi is vendégül látjuk ezeknek az országoknak a diákjait, tanárait.

„ Életem egyik legszebb hete Dániában”

Az Erasmus+ Gates and Keys pályázat keretében 5 fős delegáció indult április 2- án éjfél után néhány perccel Sarkadról, Dániába Hvidbjergbe.  Szőke Krisztina 9.C, Oláh Georgina 10. C, Dobi Richárd 11.C osztályos diákok, Tóthné Leelősy Andrea angol szakos pedagógus és Sárközi Anna intézményvezető.

Néhány órás autózás után a Kolozsvári Avram Iancu repülőtérről repülőgéppel jutottunk el a dániai Billundba. Diákjaink számára már ez is nagy élményt jelentett, hiszen eddig nem utaztak repülővel. Autóbuszra majd vonatra szállva a délutáni órákban érkeztünk meg a Hvidbjergbe, ahol a befogadó családok várták a diákjainkat az állomáson.

Lengyelországban jártunk

Az Erasmus+ pályázat keretében 8 fős delegáció indult január 29-én reggel Sarkadról a lengyelországi Sadownéba. Szőke Csaba projektkoordinátor, Adamik Csilla, Fazekas Ildikó, Fodor Menta, Kocziha Boglárka, Tar Beatrix, Tokai Eszter és jómagam.

Néhány órás vonatozás után a Liszt Ferenc Repülőtérről repülőgéppel jutottunk el Lengyelország fővárosába, Varsóba. Miután a különböző országok (Németország, Olaszország, Anglia, Dánia, Törökország) delegációi összegyűltek, buszon utaztunk tovább Sadownéba. Vendéglátóink nagy szeretettel fogadtak bennünket. A diákokat (köztük a mi lányainkat is) különböző családok „vették magukhoz”, a tanárok pedig egy szállodában tértek nyugovóra.

Gates and keys - Erasmus+ - Birmingham

2016. december 4-e és 10-e között öt teljes napot töltöttünk Birminghamben a „Gates and keys – Erasmus+” nemzetközi pályázat keretein belül. Három fiú tanulóval utaztam, akik mindhárman az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium két tanítási nyelvű osztályaiba járnak, és akiknek így lehetőségük nyílt nyelvtudásuk gyakorlására.

Vasárnap késő este érkeztünk meg az angol nagyvárosba, és másnap reggel már kezdődött is az ötnapos, feszített program. Hétfő délelőtt, az ismerkedési játékokat követően kezdődtek a pályázatban megfogalmazott kötelező programok: erre a napra jutott az a feladat, hogy a résztvevők megismerjék egymást, országaikat és azoknak egy-egy nevezetes épületét. Amíg a tanulók a nyolc prezentációt megtekintették, addig a kísérő tanárokkal a heti programot egyeztettük. Ebéd után a birminghami városházára látogattunk el, ahol a polgármester fogadott bennünket, és beszélt nekünk a város kialakulásáról, történelméről, mai működéséről, az Európai Unióról. Ezt követően körbevezettek bennünket az épületben, majd az aznapi hivatalos program véget ért.

Nemzetközi találkozó Hamburgban

Az Erasmus+ pályázat programja immár negyedik állomásához érkezett. Törökország, Magyarország (Sarkad), Olaszország után Németország következett.

Október 8-án az Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium három diákja, Nagy Fanni, Juhász Evelin és Sajti Réka Gerebenics Róbert tanár úr vezetésével szállt fel a budapesti repülőtéren a Hamburgba induló járatra.

Oldalak

Feliratkozás Pályázatok csatornájára