A sarkadi gimnázium Erasmus+ projektjének első nemzetközi találkozója sikeresen zárult

Jászvásár (Iași) 2019. december 1-7.

Első nap: nagy izgalommal indultunk el reggel 7 órakor az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium elől. Négy diák és két kisérő tanár. Nagyon szép idő volt és az út is változatos volt – síkság, dombok hegyek. Útközben többször megálltunk, reggelizni, ebédelni, pihenni. Voltak olyan települések ahol csak románul beszéltek, de több diák meglepetésére több helyen nagyon szépen tudtak magyarul is. Este későn érkeztünk meg , elfoglaltuk  a szobánkat az Astoria hotelben.

Második nap: reggel 9 órakor találkoztunk a hotel mellett az Unirea téren, helyi idegenvezető várt bennünket. Az idegenvezető segítségével meglátogattuk a régi Jászvásár történelmi központját, nagyon sok új ismeretet szereztünk. Megismertük a város fontosabb történelmi helyeit. Programban minden országot (Magyarországot, Olaszországot, Görögországot, Németországot és a házigazda Románia) egy- egy csapat képviselte. A programok közös nyelve az angol volt.

A nap folyamán találkoztunk az iskola vezetőivel, akik köszöntöttek bennünket. Minden résztvevő ország diákjai bemutatták az országukat, a megyéjüket, a saját településüket, valamint az iskolájukat.

Délután az iskola ének-zene szakos tanárai és diákjai táncbemutatót tartottak, ezekbe a programokba bevonták a többi diákokat is – így egy közös tánc alakult ki, a diákok nagyon élvezték minden percét.

Harmadik nap: szintén reggel 9 órakor találkoztunk a már megszokott helyen. A helyi idegenvezető segítségével megismerhettük a „zsidó Jászvásár (Iași)” fontosabb eseményeit, épületeit, fogadtak bennünket a helyi zsidóság képviselői, ellátogatunk a templomba, megismerhettük ennek a jelenleg már szerény létszámú közösségnek az életet, szokásaikat, hagyományos ételeit. Aktívan részt vettünk egy fotó kiállításon, aminek a témája a „Gyerekek a holokauszt idején”. Minden csapat bemutatta a saját alkotását.

Ebéd után Lucian Leuștean egyetemi tanár előadásán vettünk részt: „Kissebbségek Romániában” címmel, aki egy történelmi áttekintést adott nekünk az első világháború és az utána következő eseményekről. Az előadás a diákok kérdéseivel fejeződött be.

A délutáni program egy szerepjátékkal folytatódott, ez nagyon hasznos volt a nyelvtanulás és az egymás megismerése szempontjából.

Az esti program városnézés, karácsonyi vásár és egy üzletközpont megtekintése volt. A karácsonyi vásárt a diákok nagyon élvezték, sok érdekes dolgot kipróbáltak.

Negyedik nap: a reggeli után az iskola épületében találkoztunk és folytatódtak a szerepjátékok. A délelőtti program az iskola könyvtárában került megrendezésre, „ A demokrácia és az emberi jogok” témakörében.

Délután meglátogattuk az egyetemi könyvtárat, érdeklődve hallgattuk az igazgató asszony beszédét a könyvtár múltjáról és jelenéről. A könyvtár legfelső szintjéről nagyon szép panoráma nyílik a városra. 

A további program külön folytatódott, elváltak a diákok és a tanárok. Mi tanárok meglátogattuk a város szélén lévő nagyon szép kolostort. A látogatás után a tanárok együtt vacsoráztak.

Vacsora után a program megint a diákokkal együtt folytatódott, ajándékok vásárlása az otthoniak számára.

Ötödik nap: reggel kilenc órakor az iskola könyvtárában találkoztunk, és elkezdődtek a próbák.

Színházi előadások következtek „Anne Frank naplója” címmel, a résztvevő országok előadásában. Anne Frank zsidó származású német lány, akit a második világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé.

Mindegyik ország nagyon jó előadást adott elő más-más feldolgozásban. A mi diákjaink előadás mellett, a többi ország képviselői kiemelték, hogy a korhű jelmez mennyire megragadó volt. Az előadások, mint az egész héten az összes rendezvény angolul hangzott el.

A délután a diákok számára családlátogatással folytatódott, ahol a vendéglátó ország gasztronómiájával ismerkedhettek meg. A tanároknak pedig kulturális élményben volt részük. Megnéztük „A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij” utolsó balettjét és egyben utolsó színpadi művét.

A hatodik nap: reggel 9 órakor filmnézéssel kezdődött: „The train of life”, egy tragikomédiájával, amelyet Franciaország, Belgium, Hollandia, Izrael és Románia készített francia nyelven. A film egy kelet-európai zsidó falu menekülési tervéről szól.

Az izgalmas film után meglátogattuk a Kultúrpalotát, valamint az Etnográfiai múzeumot. A helyi idegenvezetők segítségével megismerhettük a helyi szokásokat, népviseletet, történelmi eseményeket.

A programok végeztével elindultunk, hogy a hosszú visszavezető utat rövidebbé téve, útközben már Erdélyben, egy hangulatos panzióban megszálltunk éjszakára.

Másnap csípős hidegre és gyönyörű tájra ébredtünk a Maros partján. A szomszéd településen megálltunk és megtekintettük a Kemény család kastélyát, ami nem csak történeti, hanem irodalmi szempontból is fontos volt ugyanis itt működött a két világháború között, Kemény János mecenatúrájával az erdélyi Helikon Kör.

Gazdag és hasznos ismeretekkel, valamint új barátokkal tértünk vissza az iskolába.

 

Szőke Imre Csaba
Pályázat koordinátor