Pályázatok

ERASMUS+ 2014

A pályázatunk pozitív elbírálásban részesült az ERASMUS+ program keretében. A projektnek köszönhetően 12 diák és 2 kísérő tanár 3 hetet tölthetett el az olaszországi Milánóban, ahol a részt vevő tanulók szakmai gyakorlaton vettek részt. A fogadó intézmény a milánói székhelyű EVOLVO volt. Már a kiutazás előtti hetekben megkezdődtek a tanári feladatok, amiket rövid határidővel teljesítenünk kellett. A budapesti Erasmus + kollégái tartottak nekünk egy rövid felkészítést, amiben ismertették, hogy mi vár ránk Olaszországban.

Toleranciaóra a gimnáziumban

Iskolánkban, az Ady Endre – Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban a „TÁMOP-3.4.2.A/11-2-2012-0008 „Együtt Egymásért!” Az SNI-s tanulók együttnevelési lehetőségeinek modellezése óvodától, érettségiig című pályázat keretében kiállítással színesített toleranciaórát tartottunk 2014. február 24-én. Az eseményt megelőzte az osztályoknak az osztályfőnökükkel végzett közös munkája, mely a következő témakörök köré csoportosult: előítélet, sztereotípia, társadalmi távolság, érzékenyítés, tolerancia, esélyegyenlőség, esélyegyenlőtlenség, segítő és akadályozó viszonyulások. Mindegyik osztály más-más témában készítette el a plakátokat, a Power Point bemutatókat, de volt olyan osztály is, amely saját dalt szerzett erre az alkalomra.

TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0001

Bevezetés

Ady Endre – Bay Zoltán Középiskola és Kollégiuma 2013 februárjában pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv „Társadalmi Megújulás Operatív Program Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása c. pályázati konstrukcióra „Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban” címmel. A TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0001 számon regisztrált pályázatot az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. bírálta el, amely alapján 29.128.951-Ft összegű vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek ítélte.

Mintaközvetítés az Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0387

A sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Középiskola és Kollégium sikeresen pályázott a TÁMOP-3.1.7-11/2 kódszámú kiírásra, amely a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címet viselte. A pályázatot a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében valósítjuk meg, amelyen 4 millió forint vissza nem térintendő támogatást nyertünk.

PEDAGÓGUSKÉPZÉSEK a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban

A projekt neve: TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0318

Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben)
Pedagógusképzések  a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban

Oldalak

Feliratkozás Pályázatok csatornájára