Középiskolánk sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványnál az Erasmust+ KA2 pályázati kategóriában. Ennek értelmében Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia, Lengyelország, Törökország, Németország, és Magyarország nyolc iskolája működik együtt két éven keresztül.
Az angliai, isztambuli, sarkadi találkozó után Olaszország volt a helyszín.
Április 10-én hajnalban kisbusszal indult útnak a kolozsvári repülőtérre a delegáció, Szőke Csaba projektkoordinátor, Megyesi Tibor tanár úr és a diákok: Beregszászi Barbara, Molnár Márk, Mike Csilla, Nemes Gabriella, Somogyi Andrea és Szabó Andrea. 5-6 óra buszozást követően a repülőgép másfél óra alatt Rómába repítette őket. Innen hamarosan indultak tovább (vonattal) utazásuk fő célja, Benevento felé. Előtte azonban még megcsodálhatták az örök város világhírű Colosseumát.
Négy napig éltek Beneventoban. Délelőttönként kreatív foglalkozásokon vettek részt, prezentációt, PPT-t, plakátokat készítettek. A délutánokat a befogadó családokkal töltötték. Közben természetesen ismerkedtek a várossal, megtekintették annak építészeti remekeit. Ismerkedtek kultúrájukkal, oktatásukkal, szokásaikkal, no meg ételeikkel. Jártak Pompejiben, a Vezúv áldozatává vált romvárosban.
Az utazás másik fő célja a San Severo városa volt. Itt is négy napot töltöttek. Hasonló programokban volt részük, mint Beneventoban. Gyönyörű templomokat, katedrálisokat csodálhattak meg. Kirándultak Sorrentoba. Lábukkal „megízlelhették” a Tirrén- és az Adriai-tenger vizét.
A programok során a résztvevők között szép emberi kapcsolatok szövődtek, amelyek talán az utolsó napi búcsúzkodás után sem szakadtak meg, hiszen az egymástól távol élő emberek kapcsolattartásának napjainkban annyi módja létezik már…
Diákjaink és tanáraik április 19-én délután Bari repülőteréről indultak, s másfél órával később a kolozsvári repülőtéren landoltak. Az esti órákban fáradtan ugyan, de sok-sok élménnyel gazdagodva értek haza. Egy gyönyörű országban jártak, melynek emlékét örökre meg fogják őrizni…
Nagy Ferenc