Be nem állt a csőrük… Talán csak akkor, amikor a kezdő-gólya-táncot ropták. De azután! Nyelvtörőt daráltak savanyú jégkockával a szájban. Vagy éppen szerelmet vallottak a kollégium közössége előtt (nem önszántukból, mégis lelkes átéléssel). Szívesen felvették az énekesmadár szerepet is (úgy, ahogy), hamiskás (a dalok is úgy szóltak) mosolyra késztetve bennünket. Kötélen nem, de tojásokon (hogy ezek milyen törékenyek) „roppant” jól táncoltak. Szem (és zokni) nem maradt szárazon. Volt, akinek még a tollazata sem, mert társa nem elég biztos végtaggal borotválta feje fölött a léggömböt. Így az levet – nem akármilyet – eresztett. No, de semmi baj. Egyetlen kisgólya sem hagyta ott a fogát. Esetleg különleges összetételű fogkrémmel megmosta… Persze végül minden (ki) megtisztult. Az eskü elkelepelése után valamennyi kisgólya az általuk már igen szeretett madárház, a kollégium teljes jogú lakója lett. Felavatattak.
Ezen a jeles napon iskolánk volt diákja – Lestyán Marci - ellátogatott régi „otthonába” ahol mesélt, áradozott az itt töltött időszakról, diáktársairól, nevelőiről, tanárairól. Elmondta, hogy nem tud elég hálás lenni ezekért az időkért. Marci, bár külföldön dolgozik hazatérve, ha teheti, meglátogatja kollégiumunkat. Most is ezt tette és nagyon sok ajándékot hozott – ételt és italt - az itt élő diákoknak. Köszönjük, Lestyán Marci!
Nagy Ferenc
