Sportnap az Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégiumban

A hosszú, Covid időszak után a Magyar Diáksport Szövetség felhívására, az Európai Diáksportnap alkalmából iskolánk szeptember 24-én sportnapot szervezett diákjai számára. A tanév rendjében foglalt esemény remek lehetőséget nyújtott diákjainknak, hogy a másfél évig tartó mozgásszegény időszak után, minél több tanuló részt vehessen a közösségi sportolás nyújtotta élményekben, örömökben.

Az élménysport programok Orosz Mihály tanár úr vezetésével zajlottak le. A tanulók ezen a délutánon a közös bemelegítést és gimnasztikát követően különböző sorversenyeken vehettek részt, mint például futás, floorball és számos más labdajátékok. A különböző versenyszámokban osztályonként és vegyesen alkotott csapatok is megmérettették magukat.

A sorversenyekben negyedik helyezést ért el a 11. A, 12. A és a 12. C alkotta vegyes csapat, harmadik lett a 11. A osztály csapata, második helyen a 12. C osztály végzett, a sorversenyek nyertese pedig a 10. A osztály csapata lett. A sorversenyeket az iskola diákjainak kedvenc sportja, a röplabda követte. Öt csapat alakult, minden csapatnak lehetősége volt egymással megmérkőzni. Hasonlóan az előző sportágakhoz, itt is alakultak osztályonkénti, illetve vegyes csoportok is. A dobogó harmadik fokára a 11. A és a 9. A tanulóiból alkotott vegyes csapat állhatott, a második fokra holtversenyben a 10. A és a 12. A osztály léphetett, a dobogó legfelső fokára a 12. C osztály tagjaiból álló két csapat került.

A diákok és a pedagógusok is aktívan részt vettek az eseményen és az időjárás is kedvezett a sikeres sportnap lebonyolításának. A résztevők kicsit fáradtan ugyan, de élményekben és mozgásban gazdag napot zárva megegyeztek, hogy ezen túl minden évben aktív résztvevői lesznek az Európai Diáksport napnak.