A gimnáziumunk ebben a tanévben is, 2021. november 15-16-án lehetőséget biztosított arra, hogy a sarkadi és a környékbeli általános iskolák nyolcadikos diákjai betekintést nyerjenek iskolánk életébe.
2021. november 15-én közel 60 sarkadi diák osztályfőnökeik kíséretében, és néhány szülő vett részt rendezvényünkön. Sárközi Anna intézményvezető asszony köszöntője után az első napon a fiatalok 3 csoportba osztva 2-2 bemutató órát tekintettek meg az általuk választott tantárgyakból. Közben iskolatúra keretében az intézmény létesítményeivel, kollégiumával is megismerkedhettek.
Ezt követően ügyességi- és sportversenyeken vettek részt, illetve a kézműves foglalkozáson megmutathatták kreativitásukat, hiszen a foglalkozáson kisebb ajándékokat, emléktárgyakat készíthettek a középiskola diákjai és pedagógusai segítségével. A tornaterem egyik szegletében a gimnáziumban működő íjász szakkör mutatkozott be. A nyolcadikos tanulók kipróbálták az íjászatot, pingpongozhattak és sokan beálltak röplabdázni.
A nap végén, az iskolatúrán elhangzottakból összeállított kvízkérdésekre lehetett válaszolni, ahol a legtöbb pontot elérők ajándékkal térhettek haza.
November 16-án a vidéki általános iskolákból érkeztek hozzánk az érdeklődő, nyolcadikos tanulók és szüleik.
Reméljük, a látottak alapján többen is kedvet kaptak ahhoz, hogy tanulmányaikat a jövőben itt, az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium intézményében folytassák.