1848. március 15-éről emlékeztünk meg az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium kollégiumában

A nemzeti ünnepünkkel kapcsolatos múltidézés több kollégiumi foglalkozás témája is volt. Bertalanné Bujdosó Tünde tanárnő irányításával csodaszép kokárdákat készítettünk már korábban.

Március 9-én egy kis vetélkedőt is szerveztünk, mely a „Császka-mászka” nevet kapta, hiszen a csapatok Sarkadon „császkáltak, és mászkáltak” és így keresték fel az 1848-49-es eseményekkel kapcsolatos helyszíneket, ahol különböző feladatokat kellett megoldaniuk a kollégistáknak.

A vetélkedés már a kollégiumban elkezdődött, ahol egy keresztrejtvény megoldása volt az első feladat. A megfejtés a Városi Könyvtár volt, ahol újabb feladványok várták a csapatokat. Ki kellett találni egy-egy olyan személy nevét, aki valamilyen módon köthető volt a forradalomhoz és a szabadságharchoz. Ezután a könyvtárban elrejtett (és megtalált) QR-kód segítségével tudtak a csapatok a többi helyszínre is elcsászkálni, vagy inkább úgy mondanám, hogy elrohanni, hiszen a gyorsaság is számított a pontozásnál. De nem csak ez! A feladatok megoldásának a minőségét is pontoztuk, hiszen minden helyszínen fényképet is készítettek a diákok.

Az Almásy-kastélynál meg kellett találni az Aradi-vértanúk emléktábláját, illetve a Kossuth szobornál el kellett szavalniuk a Nemzeti dalt, amelyről a csapatok videót is készítettek. A zsűri ezek alapján hozta meg a döntését, mely szerint a győztes a Pisze Hadsereg, a második a Kattosok, a harmadik a Feláldozhatók, a negyedik pedig a BDHT csapata lett. Gratulálunk!

Köszönjük szépen a Városi Könyvtár dolgozóinak azt a sok segítséget, amelyet a játék lebonyolításában nyújtottak!

Balogh Endre,
kollégiumi nevelőtanár