„Nagyon Vadon!” vetélkedő az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnáziumban

A Fenntarthatósági Témahét keretein belül április 26-án vetélkedőt szerveztünk a gimnázium összes diákja számára, amelynek a „Nagyon Vadon!” nevet adtuk.

Az előzetes szervezést a reál munkaközösség tagjai végezték, de a lebonyolításban a tantestület, a dolgozói közösség minden tagja részt vett, hiszen a fenntarthatóság, a természet- és környezetvédelem közös ügyünk, és ezt a fajta szemléletet szerettük volna átadni a gimnázium tanulói számára is.

Mi is lehetne erre a legjobb módszer, ha nem egy játékos vetélkedő?

Voltak olyan feladatok, amelyekre előzetesen már készültek az osztályok. Csapatzászlót rajzoltak, gyűjtötték az újrahasznosítható hulladékokat, hiszen ezekből olyan „ruhát” alkottak, amelybe a vetélkedőn egy osztálytárs „manökent” beöltöztetve kellett a legújabb „hulladék trendet” bemutatni, egyszóval kreatívak voltak az osztályok. Természetesen voltak kvízkérdések, és környezetvédelmi totó is, de a helyszínen megadott, a fenntarthatósággal kapcsolatos szavak felhasználásával egy verset is költöttek, majd elő is adták a diákok.

Felismerve a mai diákok mobiltelefon imádatát, QR-kód kereső játékot is becsempésztünk a feladatok közé. 10 védett növény, valamint 10 védett állat nevéből alkottunk QR-kódokat, melyeket az iskola területén elrejtettünk. A diákjaink egy mobiltelefon alkalmazás segítségével tudták ezeket minél gyorsabban megtalálni, így tulajdonképpen még egy testnevelés órát is megtartottunk…

Sok volt a vidám, illetve az olyan feladat, ahol a diákjaink mozgásigényét is biztosítani tudtuk, de volt egy olyan is, amelynél egy kicsit megpihentek, és inkább komolyabb percek következtek, hiszen a napjaink legnagyobb, az egész bolygót érintő problémáival foglalkozó PowerPoint segítségével előadást tartottak. A témák, amelyre az osztályok előzetesen készültek, az alábbiak voltak: 1. ökológiai lábnyom, 2. szelektív hulladékgyűjtés, 3. a hulladék újrahasznosítása, 4. klíma problémák, globális felmelegedés, 5. korunk egyik legnagyobb problémája, a víz hiánya.

A pihenés után ismét egy mozgalmasabb feladat következett, hiszen a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos sorversennyel zártuk a napot.

A vetélkedőn az alábbi eredmények születtek: I. helyezett: 12. C osztály, II. helyezett: 12. A osztály, III. helyezett: 10. A osztály.

Balogh Endre
reál munkaközösség-vezető