Elbocsájtó szép üzenet

Két év eltelte után nagy örömünkre ünnepélyes keretek között zárhattuk a tanévet, amit szeptemberben nem gondoltuk volna, hogy sikerül. Visszafogottan örültünk és titkokban reménykedtünk, hogy lesz gólyaavató, Ady-hét, szalagavató, Arany-hét, ballagás, hogy csak a nagyobb eseményeinket említsem.

Bíztunk abban, hogy a tantermi oktatás, ebben a tanévben a régi módban kerül megszervezésre és diákjainkkal együtt csak remélni mertük, hogy visszatérhetünk a megszokott életünkhöz.  

Aztán múltak a napok, repültek a hetek, hónapok és egyre bizakodóbbá váltunk. Megvalósítottuk céljainkat, és az álmok valósággá váltak. Felavattuk gólyáinkat, táncoltunk az Ady-bálon, a végzős diákjaink megkapták a szalagot, és felvették a szép új ruhájukat, Arany-hetet ünnepeltünk, és hagyományainkat felelevenítve 2 év után ünnepélyes keretek között elballagtak végzős diákjaink. 

Tavasszal, a járványveszély elmúltával 32 diák és 3 pedagógus elutazott Erdélybe. 2 év várakozás után nagy volt az öröm, hogy a „Határtalanul” pályázat révén megismerhették diákjaink Gyergyószetmiklós és környékét.

Több éve megnyert és a pandémia miatt elhalasztott Erasmus + pályázatunkat is sikerült megvalósítani. Így ennek köszönhetően április végén öt tanuló Olaszországban, Modena városában, május végén pedig 6 diákunk Görögországban, Patras városában képviselték iskolánkat.

Iskolánkból az EACEA „Network of Towns” programja keretében „Az Európai Unió Alapjogi Chartája 2000-ben és napjainkban" című pályázat keretében iskolánkból négy diák vehetett részt tanulmányi kiránduláson 2022. május 21-22.-én, Szabadkán.

Mi pedagógusok, az idő múlásával egyre inkább arra koncentráltunk, hogy a lehetőségeinkhez mérten maximális segítséget nyújtsunk diákjainknak az érettségi vizsgára való felkészüléshez, hiszen az online oktatás majd másfél évet elvett közös munkálkodásunkból.

2022. május 2-tól 40 diákunk nyugodt körülmények között megkezdhette az írásbeli érettségi vizsgáit, melyek rendben lebonyolódtak. 

19 tanulónk tett emelt szinten sikeres érettségi vizsgát, van, aki több tárgyból is.

Közben 2022. június 15-én az alsóbb évfolyamosok számára  megkezdődött a vakáció. A tanévzáró ünnepségen a tanév során nyújtott tanulmányi, kulturális és sport teljesítményéért több diák oklevélben, jutalomkönyvben részesült. 

A szóbeli érettségi vizsgákat 2022. június 15-23-ka között szerveztük. Nagyon szép eredmények születtek az érettségi vizsgán. 

A 12. A osztályból 2 tanuló, Málik István Gergő és Papp Deniza angol nyelvből B/2 komplex nyelvvizsgával egyenértékű érettségi bizonyítványt kapott. 

Az osztályból többen tettek emelt szintű érettségi vizsgát: magyar nyelv és irodalomból 1 fő jó, történelemből 1 fő jeles, angol nyelvből 2 fő jeles, biológia tantárgyból 1 fő jó minősítést kapott.

 11 diákot az érettségi vizsgabizottság vagy tantárgyi vagy szóbeli vizsgáján nyújtott teljesítményéért oklevéllel jutalmazta. A legszebb bizonyítványa Kónya Árpádnak lett.    

Papp Deniza 12. A osztályos tanuló levelében így emlékszik az itt töltött időre:

„Az elmúlt négy év az Ady-ban kellemesen teltek. Osztálytársaim befogadtak, és tanáraim nehézségeim ellenére is mindig megértőek, segítőkészek voltak. 

Amikor reggelente az iskola ajtaján beléptem tudtam, hogy olyan környezetbe vagyok, ahol az összetartó közösség szívesen lát engem is. Bizalmasam megoszthattam tanáraimmal aggályaimat és vágyaimat a továbbtanulással kapcsolatban, hiszen folyamatosan bíztattak céljaim elérését illetően. 

Elsajátítottam több, a valóéletbe hasznosítható készséget, ha valamit nem értettem odaadóan segítettek. Emelett megtanultam csapatban dolgozni, összetartani egy közösséggel, valamint örömöt lelni a nehéz pillanatokban egyaránt.

Aki az Adyt választja, annak garantálni tudom az élményekkel teli napokat, szerető tanárokat és az élvezetes tanulást.”

A 12. C osztályból 17 tanuló angol nyelvből emelt szintű érettségi vizsgát tett. 6 diákunk, Croitor Bianka, Molnár Zsanett, Nagy Cintia Anna, Szaniszlai Dániel, Szőke Fanni Anna és Tokai Sámuel felsőfokú C/1 komplex nyelvvizsgával egyenértékű érettségi bizonyítványt szerzett. Három tanuló, Varga Olívia Gvendolin, Tokai Sára, Gyebnár Dorina Flóra alapfokú B/1 komplex nyelvvizsgával egyenértékű érettségi bizonyítványt kapott.

Emelt szintű érettségit magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgyakból 1-1 tanuló tett, mindketten jelesre vizsgáztak. Testnevelés tantárgyból 1 tanuló közepes eredményt ért el.

Több tanulót az érettségi szóbeli vizsgáján nyújtott teljesítményéért a bizottság dicséretben részesített. A legszebb érettségi bizonyítványa Nagy Cintia Annának lett.

2003-ban indult el intézményünkben az angol-magyar két tanítási nyelvű gimnáziumi 5 éves képzés. A két tanítási nyelvű középiskoláknak szigorú előírásoknak kell megfelelniük. A pedagógusoknak a 10. évfolyam végére a diákok ötven, a 12. év végére kilencven százalékát el kell juttatniuk a B2-es szintre (amely a középfokú nyelvvizsgáénak felel meg), ez azonban csak „minimumkövetelmény”, a tanterv a középiskola végére a C1-es, vagyis a felsőfok elérését célozza meg.  Ennek megfelelően a nyelvi órák száma is magas: a 9-10. évfolyamon legalább heti hat, a 11-12. évfolyamon minimum heti öt órában tanulják a diákok az első idegen nyelvet. A kéttannyelvű képzés a hátrányos helyzetű diákoknak is esélyt adott a nyelvvizsga megszerzése, valamint az emelt szintű érettségi sikerességéhez, hiszen a tantermi órák keretein belül megkapták azt a felkészítést és elsajátíthatták azt a tudást, amelyet más körülmények között általában a magánórákra járó diákok privilégiuma. 

Ebben a képzési formában a tanulók többsége középfokú nyelvvizsgával és/vagy emelt szintű érettségivel sikeres felvételt nyertek az általuk választott főiskolákra vagy egyetemekre. 

Sajnos, a 2018-2019-es tanévtől kezdődően, mivel nem tudtunk megfelelni az időközben megváltozott törvényi elvárásoknak (a két tanítási nyelvű osztály diákjainak 90%-nak meg kellett volna szereznie a középfokú nyelvvizsgát, vagy emelt szintű érettségit kellett volna tennie) a Gyulai Tankerületi Központ nem járult hozzá a következő tanévben két tanítási nyelvű osztály indításához.

Intézményünk pedagógusai az eltelt évek alatt töreketek arra, hogy minden diákunkat a képességeinek megfelelően eljuttassák az általa kitűzött célig. A nevelőtestület tagjai becsülettel végezték, nem könnyű, igen gyakran erőt próbáló mindennapi tanórai, és azon kívüli munkájukat. 

Nagy öröm és boldogság egy tehetséges tanulót segíteni, de talán még nagyobb örömteli feladat egy tanulási nehézségekkel küzdő, de nagyon akaró tanulót eljuttatni az érettségiig. Többször előfordult már, de a most végző diákunk és az Őt segítő családja esete különleges. 

Az édesanya, Zsírosné Szabó Katalin búcsúzóul a következő sorokat írta intézményünknek, intézményükről: 

„2018-ban fontos mérföldkőhöz érkeztünk. A lányunk, Petra 8. osztályos volt, és iskolát kellett választanunk a továbbtanulásához.  Nem volt könnyű, mivel Petra autizmus spektrum zavarban szenved.

Így jutottunk el a sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Gimnáziumhoz. Utánanéztünk és kiderült, hogy a gimnázium fogadhat SNI-s gyermekeket is. Kapcsolatba léptünk az intézményvezetővel, Sárközi Annával. Ő bátorított minket, ezért jelentkeztünk. Így lett Petra a gimnázium tanulója. A tanulmányait magántanulóként végezte el.

A pedagógusok szeretettel fogadták, és el is fogadták őt. A diákok és osztálytársai idővel megismerték. Petra mindig vidáman, mosolyogva érkezett az iskolába. Boldog volt, hogy ott lehetett.

Petra a négy tanévben jó tanuló volt, annak köszönhetően, hogy szorgalmasan tanult minden nap. A szaktanároktól minden segítséget megkapott. Ez személyesen, online vagy telefonon valósult meg. Nagyon elégedettek voltunk a munkájukkal. 

Köszönet jár odaadásukért, türelmükért, empátiájukért. Bármilyen problémája volt, segítettek megoldani. Dicsérem őket, mert a tanulókat emberként kezelik, ismerik képességeiket, segítik őket.

Eljött 2022 májusa, a lányunk érettségizik. Ez egy nagyon nagy dolog. Nem gondoltuk volna, hogy idáig eljuthatunk. 

Köszönjük az intézményvezetőnek, Sárközi Annának, hogy esélyt adott egy autista lánynak, nélküle nem ment volna.

Köszönet az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnáziumnak, hogy nyugodt légkört biztosított Petrának. Ez a négy év hozzájárul ahhoz, hogy Petra felnőttként is megállja a helyét a világban.

Mindig szeretettel gondolunk vissza erre az időszakra.”

Köszönjük diákjainknak, hogy megmutatták, hogy szorgalommal, tanári segítséggel, útmutatással a sarkadi gimnázium az az iskola, ahol kimagasló eredményeket lehet elérni.

Megkezdődött a nyári szünet és bízunk benne, hogy szeptembertől minden diákunkkal személyesen találkozunk és folytathatjuk a jelenléti oktatást.

Sárközi Anna
intézményvezető