SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VERSENY

 

Ebben az évben is megrendezésre került a Savaria Országos Történelmi verseny, ami az egyik legrangosabb, nagy tájékozottságot, felkészültséget igénylő történelmi verseny általános és középiskolai diákok számára.

 A középiskolások közül a 9. és a 10. évfolyam tanulói vehetnek részt ezen a tanulmányi megmérettetésen.

A verseny három fordulóból áll, a legjobb iskolai eredményt elérő tanulók juthatnak be a Békéscsabán megrendezésre kerülő megyei döntőbe.

Az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnáziumban, a 2022/20023-as tanév iskolai fordulóján a legjobb eredményt Enyedi László 10.A osztályos tanulója érte el, így bejutott a megyei döntőbe, ahol tisztes helytállással nagyon szép eredményt ért el.

Gratulálunk Lacinak és felkészítő tanárának, Szűcs Kingának!