Nőnap a kollégiumban

Hagyományainkhoz híven ebben az évben is köszöntöttük a hölgyeket az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium kollégiumában.

A fiúk Petőfi Sándor Minek nevezzelek? című csodaszép versét olvasták fel, de Nagy Ferenc tanár úr a saját verseivel is mosolyt csalt a lányok arcára. Elhangzott még egy elbeszélés is, amelyet a nagymamám hősiessége ihletett, illetve a nőkről, nőknek szóló idézetekkel zártuk a kis „irodalmi” összeállításunkat.

A hölgyek iránti tiszteletünket 1-1 szál rózsával is kifejeztük, a lányok pedig Sárközi Anna intézményvezető asszonnyal, valamint Bertalanné Bujdosó Tünde tanárnővel közösen süteménnyel és cukorkával leptek meg minket.

Balogh Endre, kollégiumi nevelőtanár