SZALAGTŰZŐ ÜNNEPÉLY VÁROSUNK KÖZÉPISKOLÁJÁBAN

Ott álltak a színpadon - megilletődve - szüleik, barátaik, rokonságuk, tanáraik kereszttüzében. Ősz óta szeretettel, nagy lelkesedéssel készültek erre a napra. Megérte, hiszen elbűvöltek bennünket...

A szalagtűzés előtt Tóth Edit, a Sarkadi Tankerület igazgató asszonya köszöntötte a fiatalokat, útmutatást megfogalmazva a jövőre nézve.

"Valakinek hinnie kell, hogy szebb lesz majd az a sor,

Amit egyedül ő maga írt, és az indulásról szól."

Ezt már a búcsúztató diákok adták tanácsként alig idősebb társaiknak. Nevükben Czesznak Zsolt 12. C osztályos tanuló mondta el útravaló gondolatait.

A "nagyok" Aranyosi Ervin Érints meg! című versének egy részletével viszonozták a jókívánságokat, majd Petrucza Klaudia búcsúzó beszéde hangzott el.

Zámori Ida igazgató asszony ünnepi köszöntőjében nem kis büszkeséggel szólt a "királylányokhoz és királyfiakhoz." Oltalmazó, tettekre serkentő gondolatokkal vértezte fel őket.

A szalagok feltűzése után Bende Róbert polgármester úr gratulált végzőseinknek, és sikeres, szép életutat kívánt nekik.

Ezt követően Karkus Tamás 13.B osztályos "polihisztor" meglepetésként homokrajzzal kápráztatta el a közönséget és diáktársait. A 11. C látványos tánca után a végzősök mutatták be műsorukat. A 13. B a némafilmek korát idézte egy jelenettel, majd életképeiket láthattuk. A 12. A táncával szórakoztatta a nagyérdeműt, és emlékalbumukba nyerhettünk bepillantást.

A legnagyobb várakozás a bécsi keringőt előzte meg. Csodálatos, menyasszonyi ruhákba öltözött nőkben és öltönyös férfiakban gyönyörködhettek anyák, apák, nagyszülők, barátok, tanárok. A táncoló párok bemutatását követően a fiatalok virággal köszöntötték tánctanárukat, Nagy Katalin pedagógust.

Zámori Ida igazgató asszony hívó szavára az 57 ünnepelt és osztályfőnökeik (Szlávikné Mári Zsuzsanna, Megyesi Tibor) a színpadon közösen elénekelték - a lelkes közönség tapsától kísérve - a Republic együttes "Zuhog az eső" című dalát.

Az ünnepség után vacsora és táncmulatság várt reájuk.

Nagy Ferenc