Gólyatábor

Augusztus 24-én városunk középiskoláinak kedvenc madarai, a ,,gólyák” fészkelték be magukat a kollégium épületében. Ismerkedtek a fiókaléttel, hogy a szárnybontogatás szépséges küzdelmein keresztül elsajátítsák a kötelékben repülés tudományt. Eme nemes cél elérésében lelkes segítséget kaptak a végzős diákoktól, akik nagy szeretettel – fárad(t)ságot nem kímélve – vetették bele magukat a feladatba.

Az ebéd utáni rövid bemutatkozást követően az ifjoncok azonnal kaptak hideget – meleget egyaránt. A meleget a tűzoltóság által mesterségesen szított tűz formájában (ezt nekik kellett eloltaniuk védőöltözékben, poroltóval), a hideget pedig a tűzcsapból ömlő vízsugár formájában. Szerencsére a napsugár gyorsan megszárította őket.

Ezek után 3 órás városi kalandtúra tette próbára fizikumukat. Vígaszt adott számukra, hogy szép helyeken jártak, és új ismereteket is szerezhettek. A szalonnasütés után S. Nagy Péter és Pásztor Jácint közös zenés estjét hallgathatták meg a kollégium udvarán.

Lefekvés után még megbeszélték az élményeket, majd elaludtak (úgy ahogy…)

Másnap korán kellett kelniük, mert Balogh Endre tanár úr 7 órára a gimnázium sportpályára parasztolimpiát szervezett nekik. Jól néztek ki a fiatalok gumicsizmában, kalapban, talicskával. Bizony, nem könnyű a paraszti élet…

A nap fő feladata az ebéd (paprikáskrumpli és desszert) elkészítése volt. Természetesen nekik kellett bevásárolniuk, edényeket, eszközöket szerezniük, tüzet gyújtani és táplálni, a többiről már nem is beszélve. Pihenés képpen más tevékenységbe is be kellet kapcsolódniuk. A Független Egyesület szakemberei foglalkoztak velük, teszteket tölthettek ki, sőt még szórakoztató ,,lézerharcot” is vívtak egymással.

A jól megszervezett ,,Ki kicsoda?” vetélkedő is elnyerte a fiatalok tetszését.

Az esti diszkó alaposan megmozgatta a kisgólyákat. Valamennyien végig táncolták.

A takarodó elrendelésével elhitettük velük, hogy reggelig tartó alvás következik. Nem tudhatták, hogy hamarosan ,,csodák” várnak rájuk. Ugyanis az éjszaka 1 órai rendkívül zajos ébresztőt követően közelről láthatták – sőt meg is érinthették – az ország talán legkisebb fogyasztású kabrióját. (Ennyit jelent, ha gólyák tolják az éjszakában!) Ráadásul minden idők megdönthetetten rekordja született meg az éjszakai tojásdobálásban is.

Délelőttre még levezetésként könnyed vetélkedőket szerveztünk számukra.

A záró értékelésen okleveleket, csokoládét kaptak ajándékban, majd a tábor bezárta kapuit.

Köszönetünket fejezzük ki támogatóinknak:

  • Független Egyesület
  • Sarkadi Tűzoltó Egyesület

Nagy Ferenc

Téma: