A Magyar Diáksport Napja

2022. szeptember 30-án a hagyományokhoz híven sorra került az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégiumban a várva vár sportnap. Ebben az évben a sportnapot közösen szerveztük a Gyulai Szakképzési Centrum sarkadi tagintézményével.

A nap tanulással kezdődött, majd 11:00 órakor volt a gyülekező a tornateremben. Ezután elkezdődtek a különböző versenyszámok, melyet a diákok izgatottan és nagy örömmel vártak.

A sportnap váltófutással kezdődött, majd asztalitenisz, teqball bajnokság, aztán csocsó, pentaque és kosárlabda játékok, majd a napot a mini labdarúgó torna és röplabdamérkőzés zárta.

Elbocsájtó szép üzenet

Két év eltelte után nagy örömünkre ünnepélyes keretek között zárhattuk a tanévet, amit szeptemberben nem gondoltuk volna, hogy sikerül. Visszafogottan örültünk és titkokban reménykedtünk, hogy lesz gólyaavató, Ady-hét, szalagavató, Arany-hét, ballagás, hogy csak a nagyobb eseményeinket említsem.

Bíztunk abban, hogy a tantermi oktatás, ebben a tanévben a régi módban kerül megszervezésre és diákjainkkal együtt csak remélni mertük, hogy visszatérhetünk a megszokott életünkhöz.  

Tanulmányi úton Szabadkán

Iskolánkból az EACEA „Network of Towns” programja keretében „Az Európai Unió Alapjogi Chartája 2000-ben és napjainkban" című pályázat keretében négy tizedikes diák és Szőke Imre Csaba szaktanár vehetett részt egy rövid tanulmányi kiránduláson 2022. május 21-22.-én, Szabadkán.

A helyi szervezőkön kívül még Budapestről és Barcsról érkeztek iskolák és szervezetek képviselői. Az első napon workshop keretében mindenki bemutatta, miként oktatja, tanítja a holokauszt témáját.

„Röpülj páva” Népdalverseny

2022.május 24-én 9-órától került megrendezésre a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban a VI. „Röpülj páva” népdalverseny. 26 versenyző 5 kategóriában mérettette meg magát.

Az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégiumot 2 fő képviselte.

A 4. kategóriában iskolánk tanulója Kovács Martina 9.A osztályos tanuló elhozta az első helyezést. Felkészítője Pojendán Gergely tanár úr volt.

Az 5. kategóriában, a felnőttek versenyében, iskolánk pedagógusa, Bertalanné Bujdosó Tünde is előadott egy magyarbődi népdalt. Kategóriájában első helyezést ért el.

Erasmus+ pályázat - Patras

Hétfőn délután diákjaink ellátogattak a fogadóiskolába.

Erasmus+ pályázat - Patras, Görögország

A tegnapi napon intézményünk delegációja az Erasmus+ pályázat keretén belül Görögországba, Patras városába utazott.

A mai napon Voundenibe, az Archeológiai múzeumba látogattak, ahol megtekintették az ásatásokat. Később a tengerparton pihentek és ismerkedtek a pályázatban résztvevő országok delegációinak tagjaival.

„Nagyon Vadon!” vetélkedő az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnáziumban

A Fenntarthatósági Témahét keretein belül április 26-án vetélkedőt szerveztünk a gimnázium összes diákja számára, amelynek a „Nagyon Vadon!” nevet adtuk.

Az előzetes szervezést a reál munkaközösség tagjai végezték, de a lebonyolításban a tantestület, a dolgozói közösség minden tagja részt vett, hiszen a fenntarthatóság, a természet- és környezetvédelem közös ügyünk, és ezt a fajta szemléletet szerettük volna átadni a gimnázium tanulói számára is.

Mi is lehetne erre a legjobb módszer, ha nem egy játékos vetélkedő?

Voltak olyan feladatok, amelyekre előzetesen már készültek az osztályok. Csapatzászlót rajzoltak, gyűjtötték az újrahasznosítható hulladékokat, hiszen ezekből olyan „ruhát” alkottak, amelybe a vetélkedőn egy osztálytárs „manökent” beöltöztetve kellett a legújabb „hulladék trendet” bemutatni, egyszóval kreatívak voltak az osztályok. Természetesen voltak kvízkérdések, és környezetvédelmi totó is, de a helyszínen megadott, a fenntarthatósággal kapcsolatos szavak felhasználásával egy verset is költöttek, majd elő is adták a diákok.

Olaszországban jártunk az Erasmus+ pályázat keretében

„Against the final solution” c. Erasmus+ pályázat keretében Olaszországba utazott az Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium öt tanulója, Sárközi Anna intézményvezető és Szőke Imre Csaba projektkoordinátor április utolsó hetében.

Az első napon Nagyváradról repült a csapat Bolognába. Mivel diákjaink eddig utaztak repülővel, nagy várakozás és izgalom előzte meg az utazást. Az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, bár felhős volt az idő, mégis láthattuk Sarkadot a repülőből.

Kollégiumi ballagás

Április 27-én délután a kollégiumban kollégiumi ballagás keretében búcsúztunk el végzős diákjainktól.

A virágok és a batyuk átadása után a ballagók végigjárták a szobákat, majd megérkeztek az ünnepség helyszínére. Elsőként Bertalanné Bujdosó Tünde nevelőtanár egy verssel köszöntötte az ünnepelteket, majd Sárközi Anna intézményvezető beszélt az itt töltött évekről, és a jövőjükre vonatkozó tanácsokkal látta el a fiatalokat.

Balogh Endre tanár úr a ballagási szokásokat elevenítette fel, és hangsúlyozta az ünnep fontosságát. Az alsóbb évfolyamosok nevében Szabó Roxána és Szabó Máté vett búcsút a ballagóktól, felemlegetve róluk egy-egy történetet. A végzősök nevében Opra Tamás köszönt el a kollégium közösségétől. Ezután az „öreg” diákokról a nevelőtanárok által írt vicces (sokat mondó) versikék hangzottak el- az érintettek és a közönség nagy örömére.

Erasmus+ - Modena

Az Erasmus+ olaszországi fogadó városa, Modena és a Jacopo Barozzi Instituto Technico Economico Statale oktatási intézmény volt. A Holokauszt témájában az intézményben szervezték számunkra a legtöbb programot.

Oldalak

Feliratkozás Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium RSS csatornájára